Ez a történet sok-sok évvel ezelőtt volt már úgyhogy néhány részlet elég homályos, de arra még van bizonyíték, hogy én biza egy kibaszottul de nagyon kapafogú kisgyerek voltam. Nem viccelek úgy néztem ki mint a Tapsihapsi. Elöl a két nagy lapát metszőfogam, mögötte meg a sok normális és persze, hogy ne csak ennyi handycap-em legyen, a sors megáldott egy szép pár elálló füllel. A füleim nem zavartak, a mai napig elállnak, de hát most mifaszt csináljak ez jutott. Önértékelési problémáim soha nem voltak, ezt a szűk körömben lévők sokszor tapasztalhatják is nagyképűségem formátumában. Akkoriban a fogaim sem zavartak, de ha még ma is meglennének, szerintem vetélkedhetnék valamelyik díszcsődörrel egy lóversenyen. De hát a sors kegyes volt velem és megadatott, hogy megszabadulhassak a kapa fogaimtól. Ez egy 2 lépéses műtét volt és saját tudtomon kívül hajtottam végre magamon. Az első és a második beavatkozások között 1 év telhetett el de a 2 év várakozás végeredménye hozta ezt a szép szál legényt aki ma vagyok. Szóval régebben amikor még taknyos voltam, akkor jött vissza a divatba a roller. De nem ám ez a régi biztonságos nagy kerekű rendes roller, hanem a hulladékalumíniumból gyártott 5 cenyás kerekeken futó életveszélyes szar. Persze én is mint minden gyerek szépen kihisztiztem magamnak és mint menő gengszer róttam vele Kertváros járdáit. Aki nem tudná, akkoriban előszeretettel használták útburkolat gyanánt ezeket a 25x25-ös betonlapokat amik között spórolási célból volt legalább 5 centi fúga. Az hagyján, hogy ronda de ha akár biciklivel is mentél rá, a szart is kirázta belőled. Na de én nem biciklivel mentem rá hanem a menő kis rolleremmel amit valami távolkeleti országban kis sárga nindzsák dobtak össze mindenfajta szakértelem nélkül. Rollereztem békésen ezen csodálatos útviszonyok ellenére míg nem a fostos járművem apró kicsi kereke sikeresen beszorult a 2 betonlap közé, ezzel azt eredményezve, hogy én nyomtam egy duplaszaltós leszúrt rittbergert és ezt megfejeltem egy 10 pontos arcra érkezéssel. Ekkor sikerült a házi műtét első felét végrehajtanom, vagyis szó szerint otthagytam az egyik fogam a helyszínen. De kajak a fél fogam letört, ezzel normális méretűvé varázsolván azt. Eltelt egy év és a következő nyáron elutaztam az akkori egyesületemmel úszótáborba. Viccesek voltak ezek az edzőtáborok. Régi szocialista kemping auschwitz-i hangulattal, a kis bungalókban pedig gyerekek milliószám. Ilyenkor persze a szülők otthon ellátnak mindennel. Pénz, tarcsikaja, jótanácsok naptej faszomtudja. Na Trógerke már akkor is nagyon értett a pénzügyekhez, szóval az 1 hétre szánt zsebpénzét sikerült záros határidőn belül elbasznia. Akkoriban ilyen, hogy utalás vagy egyéb lehetőségek még nem voltak, szóval jobb híján a család beült a Trabantba és lebumlizott Trógerkéhez, hogy az ne dögöljön éhen. Ment is a tábor ahogy, annak kell. Aljaskodtunk, szopattuk egymást ment a trollkodás, másnap meg minden reggel edzés. Történt egy reggeli edzésen, hogy Trógerke kurvára elfelejtette magával vinni az úszószemüvegét és mivel lusta geci is volt és mert a hajcsár ruszki edző nem is engedte volna, kénytelen volt végignyomni az edzést anélkül. Ment is nem volt semmi baj, amíg nem jött a szokásos idióta ökörködés. Baszakodtunk kergettük egymást a spanokkal, egész addig amíg Trógerke úgy nem gondolta, hogy ő most kibaszik mindenkivel és lemegy a medence aljára. Elmondok most valamit amit nem biztos, hogy tudtok. Ha nincs rajtad szemüveg, tehát lófaszt sem látsz, elég nehéz belőni azt, hogy hol is lehet a medence alja. Elindultam lefelé, arcomon széles mosoly, hogy én most mennyire kibasztam velük( ez egy gyökér mi?! ) és a nagy vigyorgásom közepette azt vettem észre, hogy viszonylag hamar elértem a medence fenekét, amit egy hatalmas koppanással zártam. Mivel vigyorogtam mint a tejbetök, gyakorlatilag egy darabot kiharaptam a csempéből ezzel a másik, még ép, ámde annál kapább fogamat normális méretűre törve. Ment is a sírás rívás, hogy jajjistenem most, hogy nézek ki. A legnagyobb poén, hogy az edzés onnantól azzal telt, hogy mindenki az én fogamat kereste.
Egészen 2 évvel ezelőttig azt hittem, hogy erre csak én emlékszem, mígnem elmentem egy szilveszteri buliba, ahol számomra nagyon régen látott úszótársak voltak. Nem voltam benne biztos, hogy emlékeznek rám ezért illedelmesen odamentem egykori edzőmhöz és bemutatkoztam. A reakció a következő volt:
-Csáó, Telepi Tróger vagyok!
-Telepi... Tróger....? Jajj bazmeg te hagytad el a fogadat az edzőtáborban!!!
Azóta is rajtam ragadt ez a sztori és így emlékeznek rám. Úgy gondolom ez még vállalható.
Szóval ez az én megszépülésem története, amit nagyobb költségek és orvosi beavatkozások nélkül sikerült saját magamon kiviteleznem. Remélem jól szórakoztatok rajta, ha igen elmondanám, hogy ez kurvára nem vicces!
